Cytat:– Jól értem-e, az ön filozófiája az, hogy az idegenben evés hozza össze az embereket? A kérdés Robert Maklowicz (képünkön) krakkói gasztronómiai újságíróhoz szól. A negyvenkilenc éves férfi büszke földtulajdonos a Tapolcaközeli Sáskán, s az év egy részében dalmáciai lakos is.

Otthonos tehát Köztes-Európában Krakkótól le egészen Montenegróig. Maklowicz úgy vélekedik, hogy ez a sáv továbbra is magán viseli az 1918-ban megszünt kettős Monarchia nyomait: kultúrájában, szokásaiban és mindennapjaiban is. Főleg pedig a konyhájában.

Maklowicz, mint mondtuk, újságíró, de már több éve felhagyott a politikai zsurnalisztikával, azóta nem ír a vezető lengyel lap, a Gazeta Wyborcza krakkói kiadásába. Folytatja viszont 13 éve folyó riportsorozatát a lengyel közszolgálati tévében. Utazva mutatják be a felkeresett országok, tájak konyháját. Főznek is. Maklowicz ugyanis lelkesen keveri a kultúraelméletet a főzéstudománnyal.

Első sikeres könyve lengyelül a C. K. kuchnia címet viselte, ami „magyarul” Császári és királyi konyha lenne. Ezt 1995-ben adta ki, műfajt teremtett vele, mivel az egykori birodalom jellegzetes ételeinek receptjeihez feltálalt egy történetet is. Igazat vagy fiktívet, az már mindegy. A pörkölt elkészítésének titkait például egy magyar katonatiszthez kötötte, meg az egykori limanowai tiszti kaszinóhoz. Limanowa mellett nagy csata volt az első világháborúban, az épület ma is létezik.

Maklowicz jogot és történelmet tanult a krakkói egyetemen. Körbeírta a lengyel minőségi sajtót, mielőtt végképp elkötelezte magát a gasztronómiai és kulturális írásnak, filmkészítésnek. Sajátos antropológiai, néprajzi tevékenység az övé: végigeszi és -issza, s persze végigbeszélgeti a kutatás tárgyát. Így állnak össze a riportfilmjei és a könyvei. Magyarul most jelent meg először műve Café Museum címmel. Szerzőnk büszke lengyel, aki nem kevésbé fontosnak tartja osztrák, magyar, ukrán és örmény gyökereit is.

A fiait örmény katolikus szertartás szerint kereszteltette meg. Egyikük a Ferenc Ferdinánd nevet kapta, emlékeztetve a Szarajevóban lelőtt trónörökösre. Itt visszatérünk egykori közös történelmi terünkhöz, a Monarchiához, amelyet Maklowicz sokkal kedvezőbb színben lát, mint a lengyel és magyar nacionalisták. Biztosan azért, mert krakkói, s városa, valamint a környező Galícia sok nyomát hordozza a birodalomnak. Épületekben, mentalitásban is. A konyhai jellegzetességek mellett Maklowicz az osztrák címmánia tovább élését, a bécsies udvariaskodás lengyel megfelelőit említi.

Maklowicz nagy barátja a térségünkön átívelő pálinkakultúrának is. Különösen támogatja a különböző törkölyök, szilvóriumok, sligovicák, rakiják, szőlőpálinkák, grappák internacionáléját, nemkülönben jó véleménye van a borok népeket egyesítő erejéről. Könyvét lapozgatva csak csodálni lehet kapacitását: olvasni is fejbevágó ennyi töményt, nem hogy meginni!

Az egykori Monarchiát alkotó királyságokat, hercegségeket és hercegesített grófságokat végig ette-itta a szerző, s ezt megörökítette a Café Museumban. Megtudjuk belőle, hogy a magyar mangalica gyönyörű állat, ám rossz kolbászt is lehet készíteni belőle. A tintahal remek az Adriában, bár van, ahol rosszul készítik. Maklowicz a lassan készített étkek, a helyi gyümölcsökből erjesztett bódító nedvek híve.

Megjegyzi, a krakkói nagypiacon egy ottani kereskedő magyar standot nyitott. Többféle paprikát, szalámit, gyulait, csabait árul. Hetente kétszer utazik Magyarországra friss áruért. Maklowicz pedig szakácskönyvet is kiadott Magyarország íze címmel.

A Balaton-felvidék helyett miért Dalmáciában vett második házat magának Maklowicz? A történet úgy indult, hogy először Sáskán vásárolt telket és egy régi házat. Újat akart építtetni, gyönyörű tervet készített, ám kiderült, a felvett hitel nem elég az építkezéshez. A horvát tengerpart közelében, egy felújított kétszáz éves házra viszont futotta. Így aztán Maklowicz utazik Krakkótól Dalmáciáig, keresztül-kasul Köztes-Európán. Mindenütt mást esznek, de sokszor mégis hasonlót, hiszen 1918-ig ez egy ország volt. A határok nem állították meg sem a recepteket, sem a szakácsokat. Ilyesmit szeretne újra látni, ezért fanatikus híve a gyomrokban is élő Közép-Európának. Egykor Gundel Károly is a francia hatásokat „importálva” újította meg a magyar konyhát. Maklowicz bízik benne: a globalizáció nem csupán azzal jár, hogy ezentúl mindenki pizzát eszik.